RSS

röplabda címkéhez tartozó bejegyzések

Röplabdás első, második hely Budapesten

NAGYBAJOMfigyelő:
2018. december 03.

A 2018 – 19-i tanév első Vollé! 2020 versenyén Budapesten a TF-n Mini és Super Mini csapataim mérettetek meg.

A sok kezdő játékossal felálló Super Minik a háromcsapatos tornán második helyet értek el.

A Minik 7 csapat körül a tavalyihoz hasonlóan elsők lettek.A lányok és fiuk nagyszerű küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot, jó volt látni a torna végén a boldog arcokat.

Mini csapat: György Noémi, Balogh Ádám, Lakatos Kitti, Bogdán Lili, Kovács Kinga

Super Mini csapat: Csehi Vanda, Berend András, Jávorszki Ágnes, Almáshegyi Hédi, Horváth Anett.

Nagy Zoltán nevelő edző

FACEBOOK<<<

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018. december 3. hüvelyk Hírek

 

Címkék: , ,

Pankaszon jártunk

NAGYBAJOMfigyelő:
2018. október 8.

Az Őrség egyik legszebb településén, Pankaszon, immár 24. alkalommal emlékeztek az egykori iskolaigazgatóra, röplabda edzőre. Mi bajomiak szinte a kezdetektől részt veszünk e tornákon.

Idén az idősebbek részére (4-15 évesek) szervezték, mi csak az ajkai barátaink segítségével tudtunk indulni, csak a minijeimmel.(12 évesek). A 4 csapat közül végül utolsók lettünk, de a legígéretesebb játékos címét Bogdán Lili kapta a Polgármester asszonytól. Jó játékáért György Noémi érdemelt díjat.

Részt vettek: György Noémi, Lakatos Kitti, Bogdán Lili, Csehi Vanda és Almáshegyi Hédi.

 

Nagy Zoltán

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018. október 8. hüvelyk Hírek

 

Címkék: , ,

Veszprém – röplabda

NAGYBAJOMfigyelő:
2018. június 4.

 

 

Veszprémben röplabda tornán vettünk részt, e versenyen búcsúztattam el kis röpis figurával a szeptembertől már Kaposváron tanuló Berend Lucát,Csehi Timit és Magyar Dominikát.A tornán 4. helyen végeztünk.

Nagy Zoltán

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018. június 4. hüvelyk Hírek

 

Címkék: , ,

RÖPLABDA – ha pünkösd, akkor Bécs

NAGYBAJOMfigyelő:
2018 május 23.

1995. óta veszünk részt az osztrák főváros nemzetközi Mini röplabda tornáján. A 23 év alatt 5 tornagyőzelmet és nagyon sok dobogós helyezést szereztünk, idén is 7 ország csapatai fogadták el a meghívást. A Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC. Szuper Mini csapatai mérettették meg magukat a 24 csapatos mezőnyben. A Berend Luca, György Noémi és Lakatos Kitti alkotta első csapat a kiváló 6. helyet szerezte meg az erős mezőnyben. A Kovács Kinga, Csehi Vanda és Bogdán Lili összetételű együttes végül a 16. helyen végzett. A mezőny zömében két évvel idősebb játékosokból állt, nálunk csak  Berend Luca volt egyidős az ellenfelek játékosaival, aki sajnos az utolsó előtti mérkőzésen meg is sérült, de a záró nap is vállalta a játékot.

Szeretnék köszönetet mondani Schöner Harangozó Zsuzsának, a komoly anyagi áldozatot hozott a férjével együtt a tornán való részvételhez.

Külön köszönöm a nagybajomi polgármester asszony utazásban való segítségét.

VIDEÓ

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagy Zoltán
nevelő edző

 

 

 

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018. május 23. hüvelyk Hírek

 

Címkék: , ,

Ikrényben is aranyérem!

NAGYBAJOMfigyelő:
2018. március 11.

Röplabdásaink ezúttal a Győr melletti Ikrényben mérettek meg. A Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC-re épülő Csokonai Iskola Mini csapata kategóriájában a nyolc csapat küzdelméből veretlenül végzett az első helyen, a döntőben a Komárom sem jelentett akadályt.

A csapat: Berend Luca, Várdai Jázmin, Magyar Roxána, György Noémi és Lakatos Kitti.

Nagy Zoltán nevelő edző

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018. március 11. hüvelyk Hírek

 

Címkék: , ,

Szegeden jártak a röplabdások!

NAGYBAJOMfigyelő:
2018.03.07.

Repül az idő, 32 éve már részt vettünk szegedi tornán, e csapat tagja volt a most segítőként és anyukaként részt vevő Andricz Zsóka.

A Szuper Mini kategóriában huszonnyolc csapat nevezett, a nagyon erős mezőnyben, a mamut egyesületek árnyékában jól szerepelt a György Noémi, Csehi Vanda, Lakatos Kitti, Bogdán Lili és Kovács Kinga összetételű csapatunk, a tizenkettedik helyezést értük el.

Szeretném megköszönni az egykori nagybajomi jegyző, dr. Barna Angéla és családja önzetlen segítségét, akik már három éve szállásolják el a bajomi röplabdásokat.

Nagy Zoltán nevelő edző

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018. március 7. hüvelyk Hírek

 

Címkék: , ,

Röplabdásaim aranya Szombathelyről

Szombathelyen folytatódott a Vollé! 2020 Röpsuli program, amelyen általános iskolák csapatai mérettettek meg. A mini kategóriában a Zimmerei Schöner sportolóira épülő Csokonais csapat (tartalékos) a 10 csapat küzdelmében valamennyi ellenfelét legyőzve lett első helyezett.

A győztesek: Berend Luca, Várdai Jázmin, György Noémi, Lakatos Kitti, Csehi Vanda.

Nagy Zoltán nevelőedző

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018. február 25. hüvelyk Hírek

 

Címkék: , ,

Két torna, veretlenül négy első helyezés

NAGYBAJOMfigyelő:
2018. február 19.

Kettő nap alatt több korosztályban is megmérettették magukat a Csokonai Iskola leány röplabda csapatai.

Szombaton Pécset a Vollé! program keretében a nagy pályás bajnokságban hat csapat közül veretlenül szerezték meg az aranyérmet. A versenyzők: Herbai Kata, Magyar Dominika, Magyar Roxána, Várdai Jázmin, Berend Luca, Csehi Tímea.

Vasárnap szintén a Vollé! programban Nagybajomban a helyi sport csarnokban a manók: Bodó Anna, Almáshegyi Hédi, Berend András,
a szuper miniknél: György Noémi, Lakatos Kitti, Kovács Kinga, Bogdán Lili, Csehi Vanda,
a miniknél: Várdai Jázmin, Magyar Roxána, Berend Luca,  Bodó Enikő hibátlanul játszottak és veretlenül nyerték meg korosztályuk versenyét, minden korcsoportban öt – öt csapat indult. (A hazai pálya pozitív hatása.)

Köszönöm a segítőimnek: Bodóné Kriszta, Andricz Zsóka, Bunovácz Fanni, Papp Gitta, Herbai Kata, Magyar Dominika és Csehi Tímea segítségét.

Nagy Zoltán nevelő edző

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018. február 19. hüvelyk Hírek

 

Címkék: , ,

Budapest Testnevelési Egyetem Vollé! 2020 Röpsuli Torna.


Nyolc csapat vett részt a versenyen, a döntőben az Újpesti Torna Egyletet legyőzve első helyezést ért el a Csokonai Iskolára épülő Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC Szuper Mini csapata.

Nagy Zoltán

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018. február 11. hüvelyk Hírek

 

Címkék: , ,

Röplabdások aranyérme és ötödik hely Ajkán


Az elmúlt héten 2 fellépésünk is volt, 2 helyszínen. Somogyváron a Kaposvári Röplabda Akadémia, a Katolikus Általános Iskola, a Somogyvár 2 csapata ellen mérkőztünk mini kategóriában. Teljes csapattal tudtunk kiállni, nagy fegyvertény volt a kiváló Röplabda Akadémia/ egykori kiváló tanítványom Pintér Zsanett csapata/  legyőzése és a tornagyőzelem.
Pár napra rá csonka csapattal -a kezdő négyből egyik kislány felvételizett a 6 osztályos gimnáziumba, a másik zongorázott – részt vettünk a Borsós Miklós Emlékversenyen Ajkán (tavaly nyertük a 12 csapatos tornát). Idén a 9 együttes küzdelméből 5. helyen zártunk, köszönve Várdai Jázminnak, Magyar Roxánának és a 2-3 évvel fiatalabb negyedikeseknek: György Noémi, Kovács Kinga, Csehi Vanda, Lakatos Kitti sportolóknak. Végül az 5. helyen zártunk, igaz Fortuna is elpártolt tőlünk, a csoportban a későbbi első Szolnok II, majd a keresztjátékban a végső második Szolnok I volt az ellenfelünk.

Nagy Zoltán

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018. január 23. hüvelyk Hírek

 

Címkék: , ,