Boross Péter 90 éves

NAGYBAJOMfigyelő:
2018. augusztus 28.

Augusztus 27-én lett 90 éves korunk legismertebb nagybajomi származású egyénisége Boross Péter Magyarország (egykori) miniszterelnöke, aki sohasem feledte nagybajomi gyökereit.

Nagybajom díszpolgárát augusztus 30-án a város nevében Czeferner Józsefné köszönti.

A születésnapra emlékezve a Somogyi Hírlap két cikket is megjelentetett az ünnepeltről.
Augusztus 27-én: „Boross: Megszenvedtük a felemás rendszerváltást”
Augusztus 28-án: „Nagybajomba nyúlnak vissza a miniszterelnöki gyökerek…”

A cikkek a nyomtatott sajtóban olvashatók.
Internetes elérhetőségük a Somogyi Hírlap archiválása után lesz. (Szerk.: a 2017. évfolyam a 26. számig már archiválva van:
https://library.hungaricana.hu/hu/collection/helyi_lapok_somogymegye_somogymegyei_hirlap/.)

 

A SZABADSÁG NAPJA

NAGYBAJOMfigyelő:
2017. október 23.

Megcsillant a reménysugár
Írta: Horváth Józsefné Annuska 

Idegen emberek irányításával,
zajlott az életünk sok gonddal s búval.
Sorba kellett állni a „mindennapiért”,
órákat időztünk a betevőfalatért.

Hiába termeltünk búzát, kukoricát,
hiába hizlaltuk a disznót, a libát,
elvitték a hízót, söpörték a padlást,
meg kellett ismernünk éhezést, koplalást.

Majd feloszlatták az apácarendet,
karhatalommal ők csinálnak rendet…
Elvitték Mindszentyt és sok–sok papunkat, –
gondolták, hogy szétrombolják egyházunkat.

Nem kell a feszület, hanem a vörös csillag,
eredményét látjuk érezzük utólag.
Mekkora nagy lett az erkölcstelenség,
lelkeket rombolón ocsmány rút ellenség.

Sivár az életünk, szegény szívünk–lelkünk,
el lett tékozolva kincsünk, tisztességünk.
Több százezer honfi hagyta el hazáját,
hátrahagyva szülőt, rokonát, családját.

Mert hogy kénytelen volt kidisszidálni,
ha nem akart lelketlen bírák elé állni.
Sok okos emberrel lettünk szegényebbek,
sok–sok embert kényszermunkára ítéltek.

Hiába volt tudós, professzor, vagy tanár,
ha nem tetszett nékik, a fejére: halál.
Se szeri se száma a kivégzéseknek,
nem volt értéke az emberi életnek.

Miért is nem sikerült 56–ban nékünk,
nemesebbek lennénk, s jobb lenne életünk.
Hiába sejlett fel a szabadság hajnala,
melyért vérét ontá oly sok hazánk fia.

Mennyi sok fiatal áldozta életét
a haza oltárán! – Nagyon nagy volt a tét:
Független országot! Békét! Szabadságot!
Hitünk gyakorlását! Igaz boldogságot!

És hogyha ez akkor mind sikerült volna,
a mi országunk ma nagyon GAZDAG volna!
Nemes gyümölcsöket termő fa lehetnénk,
gyümölcseinkkel a VILÁGOT megnyernénk!

Emlékezés

Száz éve már, hogy bennünket kis nemzetté tettek. Vajmi kevés a beleszólásunk a világpolitikába.
Valaha a művelt világ Európára korlátozódott. Ez is megváltozott.

Sorsunkat a nagy népek, világcégek érdekei határozzák meg. Saját érdekeink érvényesítését a politikailag a nagy hatalommal bíró államokhoz kell igazítanunk, közöttük kell szövetségeseket keresnünk érdekeink érvényesítéséhez. Próbálkozhatunk még az azonos érdekű kis népekkel való összefogással is.

A történelem bizonyította, hogy nem jó egy ország kiszolgáltatottjának lenni.
A második világháború következményeként eladtak bennünket a Szovjetuniónak. (Nem csak bennünket)
Az oroszok leghívebb vazallusai Rákosiék pedig tudták mit kell tenniük.

Gazdálkodó nagyapám 1948-ban meghalt. A család vagyona (40-45 kataszteri holdnyi föld és erdő – több hektár) nagyanyámra szállt. Haszonélvezeti jogot a (vagyongyarapító) dédanyám örökölte. (Kulákok lettek). Gazdálkodásban az dédanyám szava volt a döntő. A következményekkel az egész család szembesült.
Történt egy évben (talán 1949-et, vagy 50-et írtak), hogy az őszi gabonavetés kifagyott. A terméskilátások pedig a minimálisra csökkentek. A beszolgáltatást pedig teljesíteni kellett, ha máshogy nem, mástól  kellett venni és leadni. Logikus volt, hogy a gyenge vetést kiszántják, és tavaszi gabonával elvetik. Ez történt.
Nagyanyámat feljelentették, a bíróság szabotálásért elítélte, a kaposvári börtönbe köztörvényesek közé zárták.
A család nyomására nagyszüleim a földet felajánlották, a lovakat, kocsikat, felszereléseket elvitték – még a beton itatóvályút is el akarták vinni, de mozgatás hatására eltörött.
Maradtak a belterületek, az egyeseket irritáló nagy ház gazdasági épületekkel.
Édesapámat 1950-ben köztisztviselőként nyugdíjazták (200 – 300 Ft-nyi nyugdíjjal). Nem mertünk a nagy,  gyakorlatilag üres házba költözni, mert féltünk a kitelepítéstől. Így az apai nagyszülőkhöz (öt gyerekes vasutas család – meggyőződéses és már 45 előtt is kommunista vő) Zákánytelepre költöztünk. Még itt is rettegtünk a fekete autóktól.

A kitelepítéseket is meg kellett szervezni. A vasutasok között tudtuk, hogy mikor állítanak be a gyékényesi állomásra indokolatlanul feltűnően sok tehervagont, melyekkel a kitelepítetteket szállítják.

Nagyszüleim rokonokhoz Ötvöskónyiba menekültek addig, míg ott is kulákként nem kívánatos személyek lettek a helyi hatalom számára.
Közben a Tsz beköltözött az ingatlan gazdasági épületeibe, a házat pedig elfoglalták a déli védvonalat építő katonák. A padlós szobákba szalmát hordtak, azon feküdtek. Távozásuk után a szobákból alig tudtuk a padlók réseibe bújt bolhákat kiirtani.
1953-ban Nagy Imrének köszönhetően valamelyest javult a helyzet.
Nagyszüleim haza költöztek Szentkirályra a disznó ól melletti sárral tapasztott füstöskonyhába, ahol valaha a kenyeret sütötték, és a disznóknak főzték a krumplit, télen pedig húst füstöltek.
Mi pedig haza Szentkirályra albérletbe költöztünk, mellyen osztoztunk a berényi gépállomás kihelyezet traktorosaival és traktorosnőivel. Mellesleg az udvarban lakott a község pártitkára is.
Nagyszüleimnek a füstöskonyhából is ki kellett költözniük mivel kulákok nem lakhattak olyan udvarban, ahol Tsz istállók vannak.

Ha a család nem akart éhen halni nagyanyámnak munkát kellet vállalni. Gyalog munkát kapott a Kaposvári Állami Gazdaságnál, ahol  portásként apám egykori főnöke a Csurgói Járás főszolgabírája Haám Lajos – Sárközy vő – is dolgozott.
Azt ettük, amit termeltünk.

A disznóknak nem volt eleség, az erdőben makkot szedtünk nekik.
Ezeket a malacokat akartál elvinni beszolgáltatásba. Nagyanyám ekkor már az állami gazdaságban dolgozott. Éppen otthon volt. Fejszét ragadott, oda állt a kerítés kapuja elé és azt kiabálta, aki közelebb jön, belévágja a fejszét. – Megtette volna. – Elmentek. Nem lett következménye.

Akit akartak, büntettek. Indok mindig volt.
Az épületek mellett „tűzrendészeti szempontból” hordóban vizet kellett tárolni, csáklyát kellett elhelyezni, kolompot függeszteni stb. Ezt rendszeresen ellenőrizték. Ha hiányosnak, használhatatlannak nyilvánítottak valamit, büntettek.
Mérték az őszi mélyszántás mélységét – ha büntetni akartak a szántás elején. Ott ahol még az eke nem ment bele a földbe. Édesapám egyszer szóvá tette. A válasz: értse meg „ha nem büntetem meg elveszítem az állásomat”.

Apám 1945 – 49 között Gyékényes főjegyzője volt. A község teljesítette a burgonya beszolgáltatást, pót beszolgáltatást írtak ki. A kamrákban mindenkinél csak a vetőmag maradt. Megtagadta a pótbeszolgáltatás teljesítését. Másnap már a megyén Tömpe illetékes elvtársa előtt állt. Rövidesen rendelkezési állományba helyezték. Lehet, hogy nem ezért. De útban volt, mert bizonyos rendelkezések végrehajtásához – pl.: kitelepítések stb. – helyi együttműködőkre volt a hatalomnak szüksége és ilyenek mindig és mindenütt voltak. Szeretik ezt az emberek elfelejteni.

Otthon meg voltak még a belterületi ingatlanok, két házakhoz kapcsolódó kert almafákkal telepítve, a Templom alján egy egysoros és egy kétsoros almás, egy darab csurgói és egy darab porrogi hegy. Mind ez addig, míg a nagyanyám be nem lépett a Tsz-be. Ekkor a csurgói hegyet eladtuk, a porrogi hegyet bevitte mama a Tsz-be. A maradék terület kevesebb lett a két családra eső 2 kh-nál. (Két háztáji)
A falu népe a Tsz földjén – gyerekként velem együtt – aratott a határban. Mivel a gabonát elvitték a kenyeret fejadagként vásároltuk a boltban. Az aratók közül egy-egy embernek haza kellett menni kenyeret vásárolni. A szövetkezeti bolt falán – olyan magasan, hogy gyermekként alig értem el – vágtak egy kb. 30×30 cm nagyságú ablakot. Ezen át adták ki a kenyeret és vették el a kenyér árát. Az ablak előtt egy sorban sorakozott a falu népe a mindennapi kenyerükre várva.

SZABADON
A tágabb rokonság
A fényképen balról jobbra
A gyékényesi sógor – Vindis János, Cserepes Porcsa Mihály – anyai nagyapám, Dédnagyanyám öccse a Szentpáli Porcsa Mihály – megyei képviselő-testületi tag .
A fénykép a II. világháború alatt (a front előtt) készült Porrogszentkirályon

*

A nagyobb családból még mi jártunk a legjobban. A gyékényesieket (elszakítva anyát – Lőrinc Sándorné sz. Vindis Katalin – az öt éves gyermekétől) kitelepítették miután fiatalabb unokanővéremet a Csurgói Gimnázium tanulóinak szeme előtt, mint „földbirtokos” gyereket a gimnázium akkori igazgatója személyesen kísérte ki az iskolából, A család másik része Putnokig menekült az öt éves unokával.
A szentpáli rokonok közül nagybátyám Recsken, míg frissen házasodott kisebbik fia Hortobágyon valamelyik birkahodályban Árkus tanyán találta magát nagyapjával együtt. A fiataloknak Hortobágyon született meg gyermekük.
Idősebbik fia Szombathelyig menekült, ahonnan 1956-ban (56-os szereplése miatt) Ausztrián, Hollandián keresztül a kanadai Edmontonban telepedett le, ahol középiskolában dramaturgiát tanított, színjátszott.

Talány, hogy mi miért úsztuk meg.
Talán azért, amit valamikor a 60-as évek közepén nagyapám egykori cselédje az utcán megállítva mondott „Tudod Zoli nagyon rendes ember volt a nagyapád.”
A családtól tudom, a porrogszentkirályi kommunisták azért úszták meg a fehérterrort, mert nagyapám azt mondta Szentkirályon nem történt semmi.
Nagyapám nagykorúságától haláláig volt a község választott képviselője, több ciklusban többek között a II. világháború alatt a község bírája.
Apám a hozzáfordulóknak, ahol tudott tanácsaival segített. Sokszor hozta haza nyugdíjas munkavállalóként hivatali írógépét és írta vele a leveleket, kérvényeket.

A családunk megkapta ott és akkor, amikor kellett, névtelenül az éppen szükséges segítséget.

Téved, aki azt hiszi, hogy az én történetem egyedi. Szinte minden vidéki családnak meg volt az ehhez hasonló maga története. Mindenkinek teljesítenie kellett a beszolgáltatást, bármilyen szegény is volt. Vittek mindent mindenkitől. Terményt, állatokat (baromfit, tojást is.)

Jött 1956. október 23-a. Ilyen még a történelem során talán sohasem volt. Vidéken szinte minden településnek meg volt a maga 56-ja a nép szinte 100%-os támogatásával, amit a forradalom leverői szerettek volna elfelejteni vagy elfelejtetni. Ez részben sikerült is nekik. Minden eszközzel tettek róla, hogy így legyen.

Valamikor, a budapesti események híre eljutott Szentkirályra (a pontos dátumra nem emlékszem) a falu népe is megmozdult. A családot én képviseltem. Későbbi szerencsénkre apám ekkor ágyban fekvő beteg volt.
Ekkor kezdtem a nyolcadik osztályt. Mi iskolások, ahogy egyéb alkalomkor gyülekeztünk most nem az iskolánál, hanem az evangélikus templom előtt a falu népével együtt. Itt a I. világháborús emlékmű mellett hangoztak el a beszédek, melyek igyekeztek megnyugtatni a falu népét. Emlékeim szerint beszédet mondott Lágler Béla evangélikus lelkész, Dr. Korcsmár József orvos és még mások is.

Közös elhatározásra eldöntöttük, hogy Porrogra vonulunk. Az utca másik oldalán tanácsház (Dudás ház) előtt gyülekeztünk. Az iskolások – a szokás szerint – a legidősebbek (mi) elől. A zászlót Tóth Jóska kezébe nyomták, aki az iskola legjobb és egyben talán a legmagasabb tanulója volt. Mellesleg a 18-as kommunista Tóth Jóska bácsi unokája.
Gyülekezés közben megállt mellettünk egy Csurgó felől érkező katonai tehergépkocsi, melynek platóján a vezetőfülkének támaszkodva vállára vetett dobtáras géppisztollyal állt egy katona. Nem emlékszem rá milyen színű parolinja volt (váll lap – biztos, hogy nem piros).
A katona leugrott a teherautóról és fenyegetően géppisztolyát a zászlót tartó Jóskára fogta. Mindez tőlem 5-6 méterre történt. Nem tudom minek a hatására – a magyarázkodás, vagy a tömeg látványa – leeresztette a pisztolyt és visszaszállt a teherautóra. Az autó Porrog irányában távozott.

A tömeg átköltött mozgalmi indulókat, 1848-as dalokat énekelve, „Vesszen Rákosi, vesszen a párt”-ot, „Ruszkik haza”-t  skandálva vonult a porrogi bolt elé, ahol a porrogiak csatlakoztak a tömeghez.
Itt ismét beszédek hangzottak el. Majd dalolva, skandálva indultunk hazafelé.

Valószínű valamikor e napon választotta meg a tömeg a Porrogszentkirály Községi Nemzeti Bizottságát – Szántó László: „Az 1956-os forradalom Somogyban” című könyve szerint –  1956. október 28-án.
Tagjai: Csók Mihály elnök, ifj. Göbölös Jenő titkár, Barna József, Horváth János, dr. Korcsmár József, Porcsa István, Nagy Béla
Községi nemzetőrség parancsnoka: Horváth János. (Valószínű Horváth (Lapu) János.)
Néhány névre a nemzetőrség tagjai közül emlékszem: Horváth (Lapu) Sándor, Pető János, Varga (Imrejankó) János, Vidákovics József.

Ami még emlékeimben megmaradt: 1956. októberében édesapámat egy gyékényesi követség kereste fel.
(Egyikükre kisgyermekkoromból emlékszem a Gyékényes falui focicsapat volt középhátvédje (talán Gergelics nevű?) volt. Valamikor egy meccsen sérülést szerzett, a becsúszó ellenfél stoplijai véresre karcolták a combját.)
Arra kérték, hogy Gyékényesen vegye át a közigazgatás vezetését.
Ekkor már jól látszott, hogy a forradalmat leverik. Pestről már menekültek. Apám a felkérést gyermekei továbbtanulására hivatkozva elutasította. Ennek köszönhetjük, hogy mindkettőnket felvettek a Csurgói Gimnáziumba és diplomát szerezhettünk nappali tagozaton.

Apám rokkantnyugdíjasként a Porrogi Földműves Szövetkezet irodáján dolgozott. A forradalom leverése után Porrogra, sógorához menekült a Csurgói Nemzeti Bizottság egyik tagja – Varga (Fejes) nevezetű és annak talán egy társa. A rokonok abban reménykedtek, hogy apám segíteni tud, helyismerete révén, az illető Jugoszláviába meneküléséhez. Ehhez azonban Apám konkrét segítséget nem tudott nyújtani. A szökés sikerült. Az illető Jugoszlávián keresztül Svájcba menekült. Családjával a későbbiek során rendszeresen Jugoszláviában találkoztak.

Megtorlás:

PUFAJKÁSOK

Dr. Korcsmár József tartalékos hadnagy volt, Lefokozták.
Lágler Bélát gyermekein keresztül zsarolták, „felkérték” a helyi népfront elnökének. Utóda talán nem véletlenül Horváth (Lapu) Sándor lett.
Tudomásom szerint legrosszabbul a helyi nemzetőrség tagjai jártak. A pufajkások összeszedték őket. Csurgón „elbeszélgettek” velük. Nagybátyámat: Varga Jánost úgy megverték, hogy majd leszakadt a veséje. Hetekig feküdt ezután. Testvére – nagyanyám – csak sötétben merte látogatni.
Osztálytársamat a hadi árva Nagy Ferit, jó tanulmányi eredménye ellenére  nem vették fel a középiskolába. Édesanyja a mezítlábas fiút kézen fogva bevitte az iskola igazgatójához megkérdezve az elutasítás okát. Az igazgató egy papírt lobogtatott a kezében, hogy a gyerek illetve a nevelőapja ellenforradalmár volt (Vidákovics József). Az édesanya nem hagyta annyiban. A nevelőapa felkereste a falubeli párttitkárt, aki írásban igazolta, hogy a családból senki nem volt ellenforradalmár. Ezt a papírt bevitte az igazgatóhoz. Az igazgató megnézte a kapott igazolást és összehasonlította a nála levővel. Az aláírás és a pecsét egyezett. Ferit felvették a gimnáziumba.

Ezekről van konkrét tudomásom. És még mennyi mindenről nem tudok. Az emberek annyira féltek, hogy még talán családjuk sem tudott mindenről. Az élők még most sem mernek, akarnak beszélni.

– Nagybajomban ledöntötték a Szovjet hősi emlékművet. Erről a szerző kényszerűségből, mentegetésként Nagybajom történetében ezt írta: „… Néhány megtévesztett fiatal megrongálta a szovjet hősi emlékművet….”
Az emlékművet azonban nem sírhelynek tekintették ledöntői, hanem jelképnek. Egy leigázó hatalom jelképének. Ledöntése a jelképnek szólt nem a halottaknak.
Rákosi soha nem kerül hatalomra, ha Szovjetunió nem szállja meg az országot. Ez, ha nem is volt tudatos a „fiatalok” számára, de az érzés igaz.
És az emlékmű ledöntői még a rendszerváltás után sem szólaltak meg. Vajon miért? –

Egyéb példák: a gimnáziumban több berzencei osztálytársam volt. A berzencei sortűzről csak évtizedekkel később hallottam.
Unokabátyám még 1972-ben is csak félve mert hazalátogatni Kanadából. Félt a megtorlástól. Ezekről sem tudtunk. (A híreket elnyomta az inkei katonai zavaróállomás berregése.)
Az volt az általam ismert bűne, hogy az utolsó felkelők kezén lévő rádióban (Győr,, Sopron?) franciául beolvasta a következő szöveget:  „…az orosz csapatok általános támadást indítottak a magyar nép ellen. Kérjük az Egyesült Nemzeteket: Segítsetek! Ejtőernyősöket kérünk! A világ lelkiismeretes és tisztességes népeihez fellebbezünk. Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!”

Segítettek?

Vajon miért nem? Mert érdekeik mást kívántak.
Akik tehettek volna valamit, csak sajnálkoztak. Befogadták a menekülteket. Ezzel sem jártak rosszul.

Elvis Presley magyarok elől 47 évig titkolt dala

Segítséget a nyugati országok polgáraitól kaptunk.

Tanuljunk a történelemből. A latinok már megmondták „Historia est magisztra vitae!”

*

Nagybajom, 2017. október 19.

  Kiss Zoltán

Utóirat:
Megéltem a német megszállást, a bolgárok, oroszok bevonulását, a Rákosi korszakot, 1956-ot, a Kádár rendszert, aktívan a rendszerváltást, napjainkat.
Legnagyobb hatással rám 1956 volt.
Ilyet a 48-as ifjak érezhettek azon a bizonyos március 15-én.
Számomra ez nem történelem, hanem az életem.

1956-ban Porrogszentkirály lakóinak száma emlékeim szerint öt hatszáz fő között volt. Én egy vagyok közülük. Mindegyikünknek megvoltak az 56-os emlékei. Biztos vagyok abban, hogy a faluban történtek töredékét jegyeztem le. A történelem általánosítások sorozata. A konkrétumok nélkül nincs az általánosításoknak alapja.
A hatalom 56 után mindent igyekezett megbüntetni. Hány, de hány ember életét tették tönkre. A hatalmat az elrettentésen kívül a bosszú is motiválta. Mert mi a magyarázata annak, hogy egy idő után titkolták a számonkéréseket Kádár, Apró, Dögei.

 

KUKORIS

NAGYBAJOMfigyelő

KUKORIS

Hogy hogyan készítette nagyanyám nem tudom. Utoljára (Cserepes) Porcsa (Alsó) Jancsi bátyám torán ettem Szentkirályon. Pörkölthöz kínálták.
Az ünnep kelt tésztája volt. Szinte mindig kemencébe sütötték. Emlékszem rá esküvőre menet a „kinnállóknak” kínálták egy üveg bor kíséretében, de felkerült az ünnepi asztalra is. Még dédnagyanyám élt nem múlott el vasárnap úgy, hogy ne került volna valamilyen kelt tészta az asztalra. (Diós, mákos „kőttes”, patkó, kuglóf stb.) Mi gyerekként jobban kedveltük a cukros vajas süteményeket.

A kukoris szentkirályi receptjét (Csurgó környékének kultikus kalácsát) az „Izőrzők” oldaláról töltöttem le. Egy biztos, az eredeti receptben nem szerepelt a margarin. Ha olajat használtak az is legfeljebb tökmagolaj volt, vagy zsír. Szerintem tojást csak a kukoris megkenéséhez használták. (Túlságosan fehér volt az „eredeti” kukuris tésztája.)
A recept 5 kg liszthez készült. Ezt számítottam át kisebb mennyiségekre. A sütés hőfokát és idejét a kemence hőfokához igazítottam. Ezeket ki kel próbálni.
Az interneten találtam egyéb kukoris recepteket. Először Papp Imi (Csurgó) Nagymartonban lejegyzett receptjét találtam meg évekkel ezelőtt. Sajnos most nem találom.
Találtam egy csurgónagymartonit, egy Pápa Fanni által jegyzettet és egy csicsóit. Feltételezem, hogy ezek beleférnek egy sütőbe és kipróbálták őket.

PORROGSZENTKIRÁLYI RECEPTEK

Click to access porrogszentkiraly.pdf

1db kukoris (vagy két kisebb kukoris) (Porrogszentkirály)

Hozzávalók: 50dkg liszt, 8gr só, 10gr cukor, 1,5dkg élesztő, 1db kis tojás, 2,5dkg margarin, 4dl tej, 1 evőkanál olaj.
0,5 deciliternyi langyos tejbe belemorzsoljuk az élesztőt, és hozzáadjuk a cukrot. A lisztet átszitáljuk, megsózzuk, a felvert tojás több mint felét beleöntjük a felfuttatott élesztővel, és az apránként adagolt többi langyos tejjel összedolgozzuk. Amikor már jó alaposan kidagasztottuk belegyúrjuk a margarint, és az étolajat. A tetejét is átkenjük étolajjal, megszórjuk liszttel, és fél órán át, meleg helyen kelesztjük.
Ekkor lisztezett abroszon a cipót alaposan átgyúrjuk, hogy szép gömbölyű legyen. Letakarjuk, és újabb fél órát kelesztjük.

Ezután a cipót kettévágjuk, és hosszú, kétujjnyi vastag rudakat sodrunk belőle. A két rudat egymással keresztezzük, összefonjuk, a végeit összeillesztjük, hogy kör alakot kapjunk. Kicsit még kelesztjük, majd a maradék tojással átkenjük a tetejét, és sütőlapra, vagy a legnagyobb gáztepsibe tesszük. A sütőt, több mit 200 C⁰on előmelegítjük, majd a hőmérsékletet 200 C⁰-ra mérsékeljük. Kb. félóra alatt megsül.

2db kukoris (Porrogszentkirály)

Hozzávalók: 1kg liszt, 16gr só, 20gr cukor, 3dkg élesztő, 1db tojás, 5dkg margarin, 8dl tej, 2 evőkanál olaj.
1 deciliternyi langyos tejbe belemorzsoljuk az élesztőt, és hozzáadjuk a cukrot. A lisztet átszitáljuk, megsózzuk, a felvert tojás több mint felét beleöntjük a felfuttatott élesztővel, és az apránként adagolt többi langyos tejjel összedolgozzuk. Amikor már jó alaposan kidagasztottuk belegyúrjuk a margarint, és az étolajat. A tetejét is átkenjük étolajjal, megszórjuk liszttel, és fél órán át, meleg helyen kelesztjük.
Ekkor lisztezett abroszon 2 egyforma nagyságú cipóra szétválasztjuk.  mindkét cipót alaposan átgyúrjuk, hogy szép gömbölyű legyen. Letakarjuk, és újabb fél órát kelesztjük.

Ezután a cipókat kettévágjuk, és hosszú, kétujjnyi vastag rudakat sodrunk belőle. A két rudat egymással keresztezzük, összefonjuk, a végeit összeillesztjük, hogy kör alakot kapjunk. Kicsit még kelesztjük, majd a maradék tojással átkenjük a tetejét, és sütőlapra, a legnagyobb gáztepsibe tesszük egymás fölé – légkeverés -. A sütőt, több mit 200 C⁰on előmelegítjük, majd a hőmérsékletet 200 C⁰-ra mérsékeljük. Kb. félóra alatt megsül. A halványabbat tovább sütjük

KUKORIS RECEPT (Csurgónagymarton) 

Hozzávalók:

75 dkg liszt, fél liter tej, 5 dkg vaj, vagy margarin, egy evőkanál kristálycukor, 2,5 dkg élesztő, kb l,5 dkg só.

Langyos tejben cukorral megfuttatjuk az élesztőt, hozzáöntjük a liszthez, dagasztjuk, majd a vajat kissé megolvasztjuk, s fokozatosan a tésztába dolgozzuk, addig dagasztjuk mindezt, amíg labdaszerű sima és rugalmas tésztát nem kapunk. Fél órát kelesztjük, majd újra átdagasztjuk. Félórai kelés után átgyúrjuk, két cipót formálunk, külön-külön kisodorjuk vékonyabb sodrófa vastagságúra. A két rúd végét összeillesztjük és megfonjuk, ezt követően koszorút formálunk belőle. Tojássárgájával megkenjük, kivajazott tepsiben újabb l5-2O percet kelesztjük, majd mérsékelt hőfokú sütőben sütjük kb egy óra, l óra 2O percig.

http://www.csurgoikisterseg.hu/index.php?page=calendar_event&date=2010-08-21&id=2010-08-21

Kukoris

Írta: Pápa Fanni 2016-08-17 16:15:30

Nehézség: Közepes

Hozzávalók:

1 kg liszt
1 ek cukor
0,5 ek só
3 dkg élesztő
1 tojás
5 dkg margarin
8 dl tej

https://csaladireceptkonyv.hu/papa/recept/kukoris

KUKORIS
Somogycsicsói recept
Vasárnaponként és közös munkák alkalmával – gabonahordás, krumpliásáskor – tették az asztalra, a fonott kalácshoz hasonló tésztafélét, a kukorist.

Elkészítése:
Háromdekányi élesztőt 1 egész tojással tejben felfuttatunk, és 1 mokkáskanálnyi cukrot is beleteszünk. Ezt fél kiló liszttel – amibe kevés sót tettünk – és kevés tejjel összedagasztjuk. Végül 1 deka meg- olvasztott margarinnal összedolgozzuk a tésztát. egy óra hosszáig kelni hagyjuk. Akkor két kis cipót formálunk belőle, kisodorjuk, és két ágba fogva összefonjuk. 10-15 percig kelni hagyjuk, majd a tetejét 1 felhabart egész tojással bekenjük. Akkor lesz nagyon finom, ha kemencében sütjük.

http://www.ujgastrovatmagazin.eoldal.hu/cikkek/magyar-konyha/a-babos-kaposzta-es-egyeb-finomsagok.html

pZ

 

In memoriam Gerse Imréné

NAGYBAJOMfigyelő:
2015. július 23.

Elment Gerse Imréné Erzsike.
Nemzedékek tanítónénije.
Tanítványai miden bizonnyal szívesen emlékeznek rendezéseire. A színjátszó szakkör vezetőjeként szép sikereket ért el.
Rendszerváltáskor a Nagybajomi MDF szervező alapítója. A szervezet megszűnéséig vezetőségi tagja. Az első nagybajomi nyílt alapítvány a Gyermekekért Alapítvány” egyik kezdeményezője. Az alapítvány kuratóriumának első elnöke.
A Fidesz Nagybajomi szervezetének tagja. Rövid ideig a Nagybajomi Képviselő Testület képviselője, a művelődési ügyekkel foglalkozó bizottság vezetője.
Egész életében példát mutatott, közösségeket szervezett, mint “tanító”.
Csendes egyéniségével töretlenül bízott a demokráciában.

Olvassák a költő versét!
Váci Mihály: Még nem elég

Emlékét nem feledjük!

Hozzátartozói fogadják részvétemet!

pZ

 

185 éve halt meg Virág Benedek

NAGYBAJOMfigyelő:
2015. január 23.

Kedden volt Gyergyai Albert, tegnapelőtt Tibol László születésnapja, tegnap ünnepelte az ország a Magyar Kultúra Napját, mely a Himnusz születéséhez kötődik.
Ma a nagybajomiak  Virág Benedekre emlékeznek. (Mivel születésének dokumentált körülményeit nem ismerjük, ezért halála napján: január huszonharmadikán.)

Az alábbi mondatok a Nagybajom Figyelőben jelentek meg 2010 január 12-én „A feledett Virág Benedek” című írásban:

„1754-ben született és 1830 januárjában halt meg a szerzetes, világi paptanár, korának legnagyobb, a késői korok meghatározó ódaköltője, a „magyar Horác”.
Korának óriási tekintélye volt. Mindenki kikérte véleményét, aki számított a hazai kultúrában. Tanácsait meghallgatták. Budai otthonában felkereste többek között Berzsenyi és Csokonai is.
Születését nem anyakönyvezték…
…Így nem tudjuk azt, hogy Nagybajomban, vagy Dióskálon született-e. Ő maga erről így ír: „Ott születtem, hol a bajt nagyban osztogatják”…
…De nem ez a fontos. Az fontosabb, hogy mely települések érzik magukénak. Legyen az Dióskál, Nagybajom, Nagykanizsa, Pécs, Székesfehérvár, vagy Pest-Buda.
Egy biztos: haza Nagybajomba jött. Nagybajomba a Fő utca és a Jákói utca kereszteződésében lévő „dombon” lakó szüleihez.”

Kiss Zoltán

 

75 éves lenne…

NAGYBAJOMfigyelő:
2015. január 21.

1940. január 21-én Nagybajomban született itt élte egész életét, a nagybajomi temetőbe nyugszik
Tibol László tanár, festőművész, szakfelügyelő, az általános iskola egykori igazgatója, tanítványok nemzedékeinek Laci bácsija, kollégái és ismerősei Lacija, aki életét a közösségnek szentelte.

„Laci kimondottan közösségi ember volt, elismert művész, megbecsült tanár, megyei szakfelügyelő.
Jól focizott, a Pap Jenő által évtizedekig vezetett felnőtt énekkarnak oszlopos tagja, a faluban szinte minden közösségi rendezvénynek résztvevője. Jellemző, hogy művész létére saját kezűleg díszítette szilveszterre a Patak vendéglőt. Nem hagyta, hogy a végzős osztályok a tablót drága pénzen készíttessék, maga készítette, sokszor még a keretet is adva a tablóhoz.
Saját kárára is önzetlen volt. Mindig az iskola, a gyerekek érdekeit nézte. Mindezt a szülők és gyerekek is érezték.
Az 1990-es önkormányzati választásokkor, mint képviselő-testületi tag, a választók több mint 50%-a bizalmát élvezte. Egy szavába került volna, hogy a község polgármestere legyen. Önzőek voltunk, mi nem akartuk, mert azt szerettük volna, hogy az iskola igazgatója legyen. Hetekig tartott, míg erről meggyőztük.
Vezetőként is közösségi ember maradt. Vallotta: „egyedül nem megy” Ha nem is úgy, ahogy ő azt várta volna, de a közösség melléállt.
Hagyományokat teremtett. Az ő idejére tehető a diákröplabda felvirágzása, a „Gyermekekért alapítvány” elindítása. Városi hagyományokat ébresztett és ápolt a Csokonai-napok elindításával és rendszeres megszervezésével.”
Részlet a Nagybajom Figyelő 2014. május 31- megjelent cikkéből

Kiss Zoltán

 

A NAGYBAJOMI „TITOK”

NAGYBAJOMfigyelő:
2014. december 24.

Harminc éve annak, hogy Nagy Zoltán edző megtartotta első nagybajomi edzését az általános iskola tornatermében.
Nagybajomban is ugyanannyi a potenciálisan röplabdából tehetséges gyerekek száma, mint bárhol az országban. Mégis Nagybajomból tehetségek sora kerül magasabb osztályokba, jut a válogatott szintig.
Mi lehet az edző titka. Kérdezem erről a nagybajomi nevelésű játékosokat:
– a többszörös válogatott Pék Tormási Orsolyát,
– az ugyan csak többszörös válogatott Miklai Zsanettet,
– a Kaposváron játszó és az edzősködésbe kóstoló Pintér Zsanettet
– és a szülőt, Dr. Barna Angélát.

Pék Tormási Orsolya:
Hogy mi lehet Zoli bácsi titka csak megsaccolni tudom.
Szerintem az elhivatottság. És az a képesség, amivel azt már az alapoknál szépen elülteti a játékosaiban.
Én csak arról az időszakról tudok beszélni amiben benne voltunk. Szó szerint. Nem csak én. Úgy családilag. De ha a mi szüleink nem voltak velünk, akkor Zsuzsi néni és Zoli bácsi személyében egy ANYÁT és egy APÁT kaptunk. Igazi nevelő munka volt. A szülők és edző közötti értékrendben nem volt nagy különbség. Akkor még nem volt divat a minél gyorsabban sikeressé válás,a teljesítmény hajhászás. Tudtuk az irányt, és közösen mentünk, tettük a dolgunkat. Ki a pályán, ki a pálya szélén, valaki pedig a lelátón. Jó kis közösség volt. Annak pedig tudjuk hogy mekkora az ereje.
Viszont az is egyértelmű hogy hiába lett volna nekünk jó kis közösségünk, ha a labda sírva fakad minden egyes érintésünktől. Hál’Istennek Zoli bácsi szakmailag nagyon jó nevelő edző volt. Ő mutatta meg nekem emlékszem az „egylábas” ütés technikáját, aminek elsajátítása végül meghatározta az egész röplabdás karrieremet. Tehát az alapoktól, a kis furfangig, minden megtalálható a palettáján. Ezzel a szakmai felkészültséggel lehet egy 10-14 éves gyerek érdeklődését, folytonos fejlődési vágyát kielégíteni.
Aztán később, amikor valaki kikerül a szárnyai alól, a játékos egy kicsit magára marad. A röplabda, ugyan úgy, mint sok minden más is, nagyon főváros centrikus lett. Ezért sokan vannak, akiknek ötször akkora szamárlétrát kell megmászni ugyanazért a sikerért amiért a másik maximum csak egyet mászott meg. Nem kerülhet mindenki egyből a „húsos fazék” mellé.
De ez nem rossz dolog! Hiszen a sikerhez vezető úton egy nagybajomi röplabdás tud miből merítkezni. A technika, a szakma mindig fejlődik, újul, és tanulható. De az alázat, a küzdeni tudás, és a munka morál olyan emberi képességek, amiket ha az ember nem tanul meg időben, akkor olyan mentális hiányosságai lehetnek, amik kiélezett helyzetben, két technikailag egyforma szintű játékosnál képes az egyik vagy a másik oldalára billenti a mérleget.
Saját utamból és tapasztalatomból kiindulva szerintem így kerül ki Zoli bácsi keze közül sok tehetséges röplabdás, amiért nem lehetünk elég hálásak Neki! Köszönöm hogy ezt elmondhattam.

Miklai Zsanett:
Nagy Zoli bácsinak sokat köszönhetek én is! Emlékszem, mikor első edzésre mentem és ő bátorított, hogy menjek és merjem csinálni!  Az edzéseken megtanultuk a röplabda alapjait! Rendszeresen tornákra jártunk. Ő és a felesége Zsuzsa néni vigyázott ránk, mint Apánk és Anyukánk! Sokat köszönhetek nekik.Szinte mindent, amit eddig elértem!
Már lassan tíz éve, hogy elhagytam a szülői otthont. Amikor tehetem, haza megyek és meglátogatom Zoli bácsit.
Ha épp sétálok a tornaterem mellett, felmerülnek bennem a szép emlékek, amik Nagybajomhoz kötnek!

Pintér Zsanett:
Anyukám és apukám már mindenféle szakköre beíratott, de sajnos a koordinációs képességgel nem igazán voltam megáldva kisgyermek koromban. Majd egyszer Zoli bácsi azt mondta szüleimnek, hogy lát bennem fantáziát, erre szüleim kinevették, hogy ezt nehezen tudják elhinni. Aztán mit ad az élet, azóta el kell, hogy mondjam, hogy a mai napig is NB1-es játékosként játszom. 19 éve röplabdázom, és emellett 3 éve edzősködöm is. Ez mind nem valósult volna meg, ha nem kezdtem volna el röplabdázni Nagybajomba és ha Zoli bácsi nem segített volna nekem. Mivel én tanítással foglalkozom, ezért a szakmámból kifolyólag elmondhatom, hogy igen Zoli bácsi nagyon sokat tett azért, hogy ne csak röplabdások legyünk, hanem nevelt is minket. Ami számomra nagyon fontos volt az, hogy a nagybajomi röplabdának köszönhetően számos országba eljuthattam, számomra ez az igazi érték. Megismerhettünk más kultúrákat, más röplabdás erőviszonyokat, és láthattuk, hogy hova kellene fejlődni.

Barna Angéla:
2011-ben költöztünk családommal Nagybajomba, s ez év őszén került a röplabda csapatba lányom, Deme Laura. Nem igazán tudtam, hogy hogyan fog szerepelni, hiszen addig csak néptáncolt, a rendszeres sport nem volt az élete része, s a röplabdát is – mint minden sportot – minél kisebb korban érdemes elkezdeni. A csapatba kerülés után szerencsére jó irányba indult a sportélete. Zoli bácsi és a csapat is szeretettel fogadta, s hamar kiderült, van tehetsége a röplabdához. 2012 májusában – tehát rövid 8 hónapos röplabdázás után – már a Bécsi röplabda torna csapatának tagja lett. Ez nem sikerült volna, ha az edző, azaz Zoli bácsi nem oltja be, nem fertőzi meg Laurát a röplabda iránti szenvedélyével. Ezek után még számos versenyen vettek részt, egyik legemlékezetesebb a 2013 tavaszi két napos röplabda torna, ahol 48 csapatból a második helyet szerezte meg a Zoli bácsi által vezetett csapat.
2014. nyarán, az általános iskola elvégzését követően mi visszaköltöztünk Szegedre, itt folytatta Laura a röplabdát. Először félt, hogy hogyan fogadják be, de most már elmondhatom, hogy Zoli bácsi tanítása meghozta gyümölcsét: a szegedi csapat edzője elmondta, hogy Laura minden gyermek és serdülő versenyre utazó csapat tagja, mert ott a helye. Azt gondolom, hogy ennél nagyobb dicséretet nem kaphatott volna, így két hónap után. Ezt pedig a korábbi edzőnek, Zoli bácsinak köszönheti Laura.

A bajomi „ titkot” egyszóval úgy hívják Nagy Zoltán.
A tehetség sokféleképpen kibontakozhat. Nagybajomban a tehetségek kovácsa Nagy Zoltán. Máshol lehet, hogy a tehetség kibontakozásához más út vezet.
Kellett ehhez azonban
– a játékosok tehetsége, kitartása, személyisége (határtalan munkája), a röplabda szeretete, melyet szintén az edző ültetett a játékosokba,
– és a szülők áldozatvállalása.
– Néha segítette ezt a környezet hozzáállása is.
Ez utóbbi külön megérdemelne egy újabb cikket.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy végigkísérhettem a nagybajomi röplabda történetének Nagy Zoltánhoz kötődő eddigi fejezetét.
Szemlélőként ott voltam Csurgón a kézilabda kultúra kialakulásánál. Ismertem Kátaiék, id. Sótonyi Laci, id. id. Schuch Pista, Határ Gyurka stb. hozzáállását és látom az évtizedekig tartó munka eredményeit, amihez sok játékos, edzők, szervezők, különböző szintű vezetők hozzátették a magukét.

Gondolják, gondoljátok meg: a megszólaló játékosok, az edző, a szülők sikerei azoknak a névtelen játékosoknak a sikerei is, akik  csak a cserepadon ültek.
Büszkék vagyunk mindannyiukra!

Kiss Zoltán (pZ)
egy nagybajomi

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK>>>
FIGYELMÜKBE AJÁNLOM:
INTERJÚ NAGY ZOLTÁN RÖPLABDAEDZŐVEL (Pirka Mátyás): Bajomi Krónika 2014. karácsonyi száma. (2014.12.23.)

 

Levél Szárhegyre

NAGYBAJOMfigyelő:
2014. június 30.

Pár nappal ezelőtt Ferencz Zoltán szárhegyi ismerősöm a Hargita Népe következő cikkét osztotta meg ismerőseivel a facebookon. Olvassák: http://hrartcenter.ro/?lang=HU&menu=hb&art=61
A cikkhez ezt a bejegyzést tettem:

Kedves Zoli!

2007-ben a NAGYBAJOMfigyelő oldalain írtam a következő gondolatokat:

„Nagybajom:
2007-08-12.

Nyolc évvel ezelőtt, Szárhegyen a Lovagterembe lépve templomi áhítat fogott el. Tegnap, ZÖLD LAJOS könyvét forgatva jöttem rá, hogy a KÖZÖSSÉGI ÉRTÉKTEREMTÉS TEMPLOMÁBAN jártam. Aki nem hiszi, járjon utána.
Négy nap múlva lesz a szárhegyi búcsú.

Kiss Zoltán (pZ)”

“Valamikor Zöld Lajos, Gaál András és Márton Árpád álmodni mert egy nagyot” létrehozott valamit.
Az álom romjaiban megvan.
Ha egy gyülekezet közössége elég erős, akkor újraépíti „TEMPLOMÁT”

Hiszem, hogy sikerülni fog!

Sok erőt és kitartást hozzá!!!

Zoli bácsi

 

Visszaemlékezés

NAGYBAJOMfigyelő:
2014. május 31.

Matematika – fizika – műszaki szakos általános iskolai tanár végzettségem van. Huszonkilenc évig dolgoztam a nagybajomi iskolában. Matematikát, kémiát, fizikát, mezőgazdasági ismereteket, technikát tanítottam. Kilenc évig voltam az iskola igazgatóhelyettese, majd nyugdíjazásomig a matematika munkaközösség vezetője. Egy ideig, a területi munkaügyi döntőbizottság elnöke voltam, valamint az iskolai tűzrendészeti felelőseként is tevékenykedtem (Karádi István halálától nyugdíjazásomig).

Az iskolának története során mindig megvoltak a meghatározó tanáregyéniségei. Nem feledkezhetünk meg a gyermekközösséget formáló Lőczi házaspárról, Karádi Pistáról, vezetésükkel a gyermekek felejthetetlen élményekhez jutottak. Meg kell említenem Ihász Laci kollégánkat, aki már a régi (Kossuth L u. 1.) iskolában saját-kezűleg olyan fizika-kémia szaktantermet hozott létre, ami nem csak a megyében, hanem országosan is egyedülálló volt, a tanulói munkahelyekre vitt változtatható kisfeszültségű egyen és váltóáramával, három választási lehetőséget adó tanári asztalnál lévő kijelző rendszerével. A régi és az új iskolában is ő alakította ki az osztálytermekben szóló hangosbeszélőt, csengetést. Az ő közreműködésével működött az első iskolarádió.
Már ettől az időponttól kezdve az iskola befogadó iskola volt, melynek nem csak kisegítő osztályai fogadtak beiskolázási körzetükből tanulókat, hanem az általános iskola osztályai körzeten kívüli tanulókat is. Ennek feltétele pedig az volt, hogy az átlagosnál jobb képességű tanulóknak is megvoltak a maguk tehetséggondozó szakkörei, előkészítői. Az igazgatók mindent elkövettek annak érdekében, hogy a tanulók differenciált oktatásban részesüljenek, ezáltal kielégítve a szülők igényeit is.
Beindítottuk a felméréseken alapuló, átjárható, differenciált osztályokat (jó, közepes és gyenge osztályokkal). Két ilyen osztálycsoport végzett az iskolában. Majd Frezik Tibor megbízott igazgató biztatására az eredeti osztálycsoportok megtartása mellett osztályokon átívelő felmérésen alapuló, átjárható, differenciált csoportokat hoztunk létre nyelvi (idegen, magyar) tantárgyakból és matematikából. Ezek a csoportok, amikor nyugdíjba kerültem (2005) még működtek. A felmerülő igényeket kielégítve, megakadályozva azt, hogy a szülők a tanulókat kaposvári iskolákba írassák.

Hosszú évek alatt az iskolában létrejött egy iskola elveit figyelembe vevő egységes nevelői közösség, melynek megvolt a külső és belső ereje ahhoz, hogy ellentéteit félretéve nevelési elképzeléseit összefogva megvalósítsa. A megvalósításban kedvező volt a történelmi helyzet is (a rendszerváltás).
Itt kell megemlékeznem Tibol Lászlóról – Laciról, mert kollégáinak Laci volt, tanítványainak pedig Laci bácsi.
Laci kimondottan közösségi ember volt, elismert művész, megbecsült tanár, megyei szakfelügyelő.
Jól focizott, a Pap Jenő által évtizedekig vezetett felnőtt énekkarnak oszlopos tagja, a faluban szinte minden közösségi rendezvénynek résztvevője. Jellemző, hogy művész létére saját kezűleg díszítette szilveszterre a Patak vendéglőt. Nem hagyta, hogy a végzős osztályok a tablót drága pénzen készíttessék, maga készítette, sokszor még a keretet is adva a tablóhoz.
Saját kárára is önzetlen volt. Mindig az iskola, a gyerekek érdekeit nézte. Mindezt a szülők és gyerekek is érezték.
Az 1990-es önkormányzati választásokkor, mint képviselő-testületi tag, a választók több mint 50%-a bizalmát élvezte. Egy szavába került volna, hogy a község polgármestere legyen. Önzőek voltunk, mi nem akartuk, mert azt szerettük volna, hogy az iskola igazgatója legyen. Hetekig tartott, míg erről meggyőztük.
Vezetőként is közösségi ember maradt. Vallotta: „egyedül nem megy” Ha nem is úgy, ahogy ő azt várta volna, de a közösség melléállt.
Hagyományokat teremtett. Az ő idejére tehető a diákröplabda felvirágzása, a „Gyermekekért alapítvány” elindítása. Városi hagyományokat ébresztett és ápolt a Csokonai-napok elindításával és rendszeres megszervezésével.
Munkáját a közösség érdekébe vállalt áldozatnak tekintettem. Örülök, hogy testületének tagja lehettem.

Kiss Zoltán

Kapcsolódó írások:

25 éves évforduló (röplabda)

Húsz éves a nagybajomi Gyermekekért Alapítvány

Egy már kívülálló a Csokonai-napok programjáról

 

Beszámoló a Nagybajomi Szennyvízelvezető Viziközmű Társulat éves közgyűléséről

NAGYBAJOMfigyelő:
2014. május 26.

A társulat éves közgyűlését a hirdetettnél fél órával később kezdték, mert nem volt határozatképes.

• Tájékoztatás a „Nagybajom Város Szennyvíz csatornázása és tisztítása” című pályázatról.
Előadó: Czeferner Józsefné elnök
Nagybajom 23 utcájának nagy részében a telkekre épített bekötési pontok elkészültek. A belvíz miatt a vártnál több probléma adódott. Nagybajom mélyebben fekvő részein állandóan szivattyúzni kell. Sok helyen találnak az építők világháborús robbanó eszközöket.
A társulatnak hiteltartozása nincs.
A beruházást októberi végi átadása előreláthatóan legalább egy hónappal csúszik.
A beszámolót a jelenlevők elfogadták.

• Beszámoló a társulat 2013. évi működéséről.
Előadó: Kiss József az ellenőrző bizottság elnöke
Az ellenőrző bizottság a 2013-as zárszámadást és mérleget a kiegészítőmellékletekkel az irányadó számok ismertetése után elfogadásra javasolja.
A közgyűlés elfogadta.

• A Társulás 2014. évi gazdasági tervének elfogadása.
Előadó: Czeferner Józsefné elnök
Az ingatlantulajdonosok általában a megállapított befizetéseket rendszeresen fizetik. Elmaradók vannak, akiket rendszeresen felszólítanak. Július 30-ig ismételten egyenlegközlőket küldenek minden háztartásba, ezt követően a félreértéseket tisztázzák. A hátralékokat közadó módjára beszedik. A könyvelési díjon, a pénzintézeti kiadásokon kívül alig van kifizetés. A 2014-re tervezett befizetések várhatóan biztosítottak az irányadó számok ismertetése után a gazdasági tervet a közgyűlés elfogadja.

• Egyebek.
Pólya Gábor a Szabadics Zrt. építésvezetőjének beszámolója a beruházás állásáról.
Két dolog hátráltatja a beruházást:

1. A szennyvíztisztító telep helye nincs az önkormányzat tulajdonában, hiányzik a földhivatali végzés. A bürokrácia hátráltatja kiadását. Az ebből adódó késés várhatóan egy hónap. A kivitelező rendelkezik az építéshez szükséges eszközökkel.

2. A 61- es főutat érintő beruházás engedélyeit a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő és Magyar Közút Zrt visszavonta. Nem engedélyezi egyes helyeken az eredeti tervekben szereplő gerincvezeték mélységet. Ennek következtében egyes Fő utcai telkekről a szennyvizet csak nyomás alatt lehet a gerincvezetékbe juttatni. Egyeztetésre a jövő héten Budapesten kerül sor. A változás a működtetés költségeit nem változtatja. Az áram költségekkel az üzemeltető az érintett ingatlanok tulajdonosait kompenzálja.

Rövidesen kezdődik a Kossuth L. u Zrinyi u. Kunmajor u. csatornázása. Az építkezés alatt a gépjárműforgalmat, autóbusz forgalmat biztosítják. A menetidő növekedésével kell számolni.
A Szabadics Zrt. dolgozói számára nem engedélyezi a házakból kijövő szennyvíz rákötését a bekötési pontra. Tudomása van arról, hogy egyes vállalkozók a települése szórólapoznak, személyes ajánlatot tesznek, hogy vállalják ezt a munkát. (olyan is van, hogy előre pénzt kérnek). Felhívja a figyelmet az átverés lehetőségére.

A polgármester asszony ennek a munkának elvégeztetését korainak tartja. Mire a bekötésre kerül a sor egyes vállalkozók eltűnhetnek, a rendszer nem működik, a szolgáltató (KAVIZ) nem veszi át a munkát. Felhívja a figyelmet, hogy a bekötés engedélyezéséért a szolgáltatónak fizetni kell.

Hozzászólások következnek, melynek során a polgármester megígéri, hogy megbízható vállalkozókat ajánl a bekötésekhez.

Figyelem: a cikk nem jegyzőkönyv. A gyűlés után emlékezetből készült. Tudatosan nem tartalmaz pénzösszegeket. Írásakor nem törekedtem szószerűségre. Azokat szeretném tájékoztatni, akik nem tudtak jelen lenni, Nem tudják nézni a Bajom TV adásait.
A Bajom Tv a közgyűlést először várhatóan május 27-én sugározza.

Kiss Zolán